Urbachról


Urbach - Egy élhető település a természet közepén

Urbach a Rems folyó völgyében, a Schurwald és a Weldsheimer Wald között található. Míg a város felső része a gyümölcsösökig, az erdőig is elnyúlik, addig a korábbi Alsó- Urbach közvetlenül a  Rems partján fekszik. 1970. január 1-jén egyesült Felső- és Alsó- Urbach.

A települést 1181-ben említik először. A város vezetői az Altenbergen levő, ma már nem létező várban székeltek. Egy 1851-es leírás szerint a legfőbb megélhetési forrás a szőlőművelés volt. Ugyanakkor a szőlőtőkék elöregedése, a fagy és jég okozta károk, a penész, a filoxéra és a lehetőség, hogy az iparban biztosabb jövedelemhez jussanak, mindezt fokozatosan megváltoztatta. 1859 és 1916 között egymás után tűnt el öt pincészet. A hajdani szőlők helyén ma gyümölcsösöket találunk. Sok urbachinak, sőt Stuttgart környékén élő embernek is van egy kis földje itt, s kedvező időjárás esetén akár 30 000 mázsa almát is termelnek a gyümölcsfeldolgozók számára.

Stuttgart közelsége, valamint a kiváló közlekedési hálózat vonzóvá teszi a közel 8700 főt számláló várost üzleti szempontból is. Az ipar és a kézműipar 3500 munkahelyet kínál a településen és a környéken élők számára. Urbach legfontosabb ipari tevékenységei: az elektrotechnika, a fémfeldolgozás, a gépipar, valamint az üdítőital-gyártás, illetve az építőipar.

2001-ben a helységtől északra emelkedő kis hegyen egy földcsuszamlás megváltoztatta a vidék arculatát, amelynek során a hegyoldal 200 m hosszan 15 m mélységben szakadt le. Így Urbach érdekes látványossággal bővült a geológiai változás folyamán.

A régióban jól ismert az április utolsó hétvégéjén megtartott Rems-völgyi kerámia/cserépvásár. A kulturális események közül az egyik legnépszerűbb az urbachi „Alma-ünnep”, amelyen sor kerül a legjobb mustok kóstolására és díjazására is. A decemberi karácsonyi vásár szintén Urbachba vonza a környéken élőket.

 

Az Urbachtól keletre fekvő Bärenbach-völgy kedvelt pihenőhelye az urbachiaknak. Itt egy erdei tanösvényen ismerkedhetünk meg a helyi élővilággal.

Urbach északi részétől nem messze található a 390 m magas Gänsberg, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a Rems-völgyre és a Schurwaldra. A Rems-völgy túraútvonalai is Urbach mellett futnak. A település déli részén keresztül vezet egy kerékpárút, amely mentén egy tanösvényen agyagtáblácskákon olvasható információkból ismerhetik meg a turisták a gyümölcstermesztést.

Egyszóval, Urbach a kikapcsolódni vágyók számára mindig jó úticél.