Történelem

Árpád-kori eredetű település (első okleveles említése: 1235. S. Laurency de Wkur) az Okor folyó mellett alapított templomos (keresztes) lovagok rendházáról kapta a nevét. A templomos rend 1312-évi feloszlatása után az ispotályosok (johanniták) kezére került, akik hiteles helyi tevékenységet is folytattak itt. 1332. óta önálló "plébániás hely". A mohácsi csatát követő hadfelvonulások, seregjárások során többször is felgyújtották. 1550-ben és 1579-ben Szent Lőrinc város, a Pécs központú török közigazgatásban (Pécsi Vilajet) a szentlőrinci nahie (járási) központja.

A XVII. század folyamán magyar földesura a Zrínyi család, míg török hűbérura Adon alajbég volt. Szentlőrinc a XVIII. század első évtizedétől - centrális fekvésének köszönhetően - uradalmi központ. A század közepén Esterházy Miklós herceg birtokkomplexumának egyik székhelyévé lett. Szentlőrinc 1773-tól kapott járási székhelyi rangot , 1862-től (1950-ig) pedig körjegyzőség működött itt. Ebben az időszakban épültek ki a nagyközség közigazgatási, joghatósági, egészségügyi, kereskedelmi és közoktatási intézményei.

A kedvező földrajzi helyzet, közlekedési viszonyok (1873-ban létesült postaállomása) és a gazdasági-igazgatási szerepkör bővülése a település lakosságának folyamatos gyarapodását idézte elő. 1868-ban a Pécs-Barcs vasútvonal átadásával Szentlőrinc fontos vasúti állomáshellyé vált , majd a Pécs-Budapest fővonal kiépülésével (1882.) csomóponti szerepre tett szert. A kereskedelem a vasútvonalak kiépülése óta (1868-1895 között) jelentős a településen. Személy- és teherforgalma Szentlőrincet kereskedelmi gócponttá emelte.

A település fejlődésében is törést jelentettek a háborús évek, de a XX. sz. elejére a népessége ennek ellenére meghaladta a 2000 főt, majd a második világháborút követő évtized végére 3000 fő fölé emelkedett. A lakosság számának legintenzívebb növekedési periódusa a hetvenes évektől a nagyarányú magánerős építkezéseknek, majd a nyolcvanas évek munkáslakás építési hullámának köszönhetően következett be. Ennek eredményeként a nagyközség lélekszáma két évtized alatt közel megduplázódott és megközelítette a hétezer főt.

A településre költözés intenzitása az utóbbi évtizedben alábbhagyott. A város lakossága a 7,5 ezer fő körül stabilizálódott. A legutóbbi időszakban minőségi fejlődés tapasztalható a település arculatának alakulásában, s a befektetők, vállalkozók érdeklődése, beruházási szándéka tekintetében egyaránt. Szentlőrinc 2004. januárjától kistérségi központtá lépett elő , s ezzel a körzetéhez tartozó húsz település közigazgatási, hatósági, egészségügyi, oktatási és kulturális feladatainak ellátását is fokozatosan felvállalja.