|
Tisztelt Ügyfeleink! A közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának, illetve üzembentartó személyének változásával kapcsolatos ügyekre vonatkozó, 2010. július hó 1. napjától hatályos szabályozásról az alábbi tájékoztatást adom a Szentlőrinci Okmányiroda ügyfelei részére. Dr. Karakán Béla - jegyző
A közúti közlekedési nyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjogának, illetve üzembentartó személyének változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokiratnak a közlekedési igazgatási eljárásban történő felhasználhatóságához szükséges kötelező tartalmi elemekről szóló 304/2009. (XII. 22.) Korm. Rendelet az alábbiakról rendelkezik: „2. § (1) A jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás bejelentését - a változástól számított 5 munkanapon belül - az eladó tulajdonos a tulajdonjog változásáról készült, a 3. §-ban meghatározott tartalmú teljes bizonyító erejű magánokirat benyújtásával vagy megküldésével teljesíti. A közlekedési igazgatási hatóság az e rendelet szerinti adattartalmú teljes bizonyító erejű magánokirat alapján a bejelentés tényét és időpontját a nyilvántartásba bejegyzi. (2) Az eladás bejelentés ténye az e rendeletben meghatározott tartalmú teljes bizonyító erejű magánokirat benyújtása vagy megküldése esetén sem jegyezhető be, ha a bejelentés tárgyát képező járművön érvényes forgalmazási korlátozás szerepel a nyilvántartásban. Ez esetben a közlekedési igazgatási hatóság a bejelentés tényének bejegyzését elutasítja. 3. § A közúti közlekedési nyilvántartás járműnyilvántartásba bejegyzett jármű tulajdonjog változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokirat kötelező tartalmi elemei a következők: a) a jogügylet ingyenes vagy visszterhes jellegének meghatározása (pl. adásvétel, ajándékozás, csere stb.; b) a jogügylet tárgyát képező jármű azonosító (rendszám, alvázszám) és gyártmány adatai; c) a felek természetes személyazonosító adatai (családi és utóneve; születési helye és ideje; anyja születési családi és utóneve), a személyazonosságát igazoló okmány sorszám adata, valamint lakcím adata, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezése, képviselőjének adatai, székhelyének (telephelyének) címe, cégjegyzék-, illetőleg nyilvántartási száma; d) a járműhöz tartozó okmányok (forgalmi engedély és törzskönyv) sorszáma, az okmányok átadásának-átvételének ténye, időpontja; e) a járműnek a vevő birtokába kerülési időpontja; f) a jogügylet hatálybalépésének napja; g) a felek nyilatkozata, mely szerint mindkét fél teljesíti bejelentési kötelezettségét a közlekedési igazgatási hatóságnál a tulajdonjog változás hatálybalépését követő, jogszabályban meghatározott határidőn belül; h) a felek nyilatkozata arról, hogy ismerik a bejelentés nyilvántartásba történő bejegyzéséhez fűződő joghatásokat, valamint a bejelentés elmaradásának, illetve bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítésének jogkövetkezményeit. 4. § A közúti közlekedési nyilvántartás járműnyilvántartásba bejegyzett jármű üzembentartó személyének változását igazoló teljes bizonyító erejű magánokirat kötelező tartalmi elemei a következők: a) a jogügylet ingyenes vagy visszterhes jellegére történő utalás; b) a jogügylet tárgyát képező jármű azonosító (rendszám, alvázszám) és gyártmány adatai; c) a tulajdonos, az üzembentartó, valamint az új üzembentartó természetes személyazonosító adatai (családi és utóneve; születési helye és ideje; anyja születési családi és utóneve), a személyazonosságát igazoló okmány sorszám adata, valamint lakcím adata, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezése, képviselőjének adatai, székhelyének (telephelyének) címe, cégjegyzék-, illetőleg nyilvántartási száma; d) a járműhöz tartozó forgalmi engedély sorszáma, az okmány új üzembentartó részére történő átadásának-átvételének ténye, időpontja; e) a járműnek üzembentartó birtokába kerülési időpontja; f) a jogügylet hatálybalépésének napja; g) a jármű tulajdonosának nyilatkozata, mely szerint a külön jogszabályban előírt bejelentési kötelezettségének a közlekedési igazgatási hatóság előtt a jogügylet hatálybalépését követő 15 napon belül eleget tesz; h) a felek nyilatkozata, melyben kijelentik, hogy ismerik a bejelentés alapján a nyilvántartásba történő bejegyzéséhez fűződő joghatásokat, valamint a bejelentés elmaradásának, illetve bejelentési kötelezettség késedelmes teljesítésének jogkövetkezményeit. 5. § Ha a magánokirat nem felel meg az e rendeletben meghatározott tartalmi követelményeknek, azt a közlekedési igazgatási eljárásban történő felhasználás céljából joghatás kiváltására alkalmatlannak kell tekinteni. Ez esetben a változás bejelentésére irányuló közlekedési igazgatási eljárásban az eljáró hatóság a nyilvántartásba történő bejegyzést elutasítja, egyben felszólítja az ügyfelet az e rendeletben meghatározott tartalmi követelményeknek megfelelő teljes bizonyító erejű magánokirat benyújtására, valamint felhívja az ügyfél figyelmét a késedelmes bejelentés jogkövetkezményeire.” A jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás bejelentését - a változástól számított 5 munkanapon belül - az eladó tulajdonos a tulajdonjog változásáról készült teljes bizonyító erejű magánokirat benyújtásával vagy megküldésével teljesíti. Amennyiben az eladó fenti kötelezettségét nem teljesíti, a járművel kapcsolatos minden kötelezettség mindaddig az eladót terheli, amíg az új tulajdonos az átírási kötelezettségnek nem tesz eleget. A vevő a közúti közlekedési nyilvántartásról szóló 1999. évi LXXXIV. Törvény 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján a nyilvántartásba bejegyzett adatok módosítására okot adó körülmény bekövetkeztétől számított 15 napon belül köteles bejelenteni a bejegyzésre jogosult hatóságnál a jármű új tulajdonosa jármű tulajdonjogának, a tulajdonos az üzembentartó személyének, valamint a járműokmányokban megjelölt műszaki adatoknak a változását. A 35/2000. (XI. 30.) BM Rendelet 76/A. § (6) bekezdése szerint amennyiben a járműnyilvántartás szerinti tulajdonos bejelenti, hogy a járművet elidegenítette vagy a közlekedési igazgatási hatóság egyéb okból észleli a változást, és az új tulajdonos a bejelentési kötelezettségének a külön jogszabályban megjelölt határidőn belül nem tett eleget a) és azt a bejelentésre történő felhívás kézhezvételét követően három munkanapon belül nem pótolja, vagy az utólagos bejelentés során hitelt érdemlően nem igazolja, hogy a jármű tulajdonjogában bekövetkezett változás bejelentési kötelezettségének önhibáján kívüli okból nem tudott eleget tenni, illetőleg b) és az új tulajdonos személye nem állapítható meg, a közlekedési igazgatási hatóság a járművet hivatalból, határozattal kivonja a forgalomból és azt a nyilvántartásba bejegyzi. A 88/A. § (1) bekezdése szerint ha a jármű jogszerű megszerzője a bejelentési kötelezettségét annak keletkezésétől számított 15 napon túl, késedelmesen teljesíti, a közlekedési igazgatási hatóság a tulajdonjogot bejegyzi a nyilvántartásba, a forgalmi engedély, valamint a törzskönyv kiadására intézkedik, egyben a szabályszegés tényéről értesíti a szabálysértési hatóságot. Kérem a tájékoztatás szíves tudomásulvételét. |